Üdvözlök, minden kedves idetévedőt!

Először is szeretnék egy pici infót magamról megadni.

Jelenleg 33 éves, házas, kétgyermekes nőszemély vagyok, akinek sokat jár az esze. Persze nem vallom magam okosnak, vannak hiányosságaim, de értelmesnek tartom magam. Az életem mindig úgy hozza, hogy amit meg kell épp tanulnom, azt megtanulom. Szóval szakmám van érettségivel. Se nyelvtudás(na jó az angolt egy kicsit kapisgálom), se diplomám nincs. Viszont a szivem, az hatalmas! Mindig is nyitott személyiség voltam. Nagyon nagy az elfogadó képességem és az igazságérzetem. Szeretek mosolyogni. A humorérzékem is a helyén van. Na és beszélni.........na azt imádok a legjobban! Már egészen gyerekkorom óta nyughatatlannak éreztem magam a lelkemben. Mintha valamit elfelejtettem volna, és annyira gondolkodni kellett, hogy eszembe jusson, vagy amikor nem találunk egy számunkra fontos tárgyat és elkezdünk gondolkodni, hogy hol is láttuk utoljára és mikor. Szóval az e mötött lévő hiányérzet állandóan ott feszített egészen mostanáig. Beszéltem én de kinek, kiknek? Vajon megértett valaha, valaki is? Nem hinném, mert akkor biztosan az életem részévé válltak volna valamelyest. Nem igazán vannak barátaim, vagyis nincs egyetlen egy igaz barátom sem. Nem mellesleg Isten hívőnek tartom magam. Nem röghöz kötötten! A báttyám szerint szolgalelkű vagyok! Szerintem erős intuitív képességgel vagyok megáldva és az érzelmi intelligenciám igen erősnek mondható. Ennyit erről!

Első és visszatérő gondolatsorok, amit ki kellett, hogy írjak magamból a következő:

 

Írj! Hallottam a fejemben sokasodó gondolatok között, hangosabban ezt az utasítást. Én! Írni? Mégis mit? Hol kezdjem? Hogy fejezzem be? Annyi minden kavarog a fejemben, a lelkemben. Aztán hallom: A lelkedet írd inkább, mint az eszedet. Ha-ha gondoltam! Ez az! Most már értem miért ne a gondolataimat? Az ész ugyan is legyint, kigúnyol, megviccel, befolyásol.

 

Hűha, de mégis nagy szükségem van rá, hogy megfogalmazzam a lelkieket. Ok! Ezt, tisztáztam. Akkor most úgy kell írnom, hogy befolyásolhatósága inkább a lelkemnek legyen, mint az eszemnek. Szóval a lelkem szerint kell az eszemet használnom. Rendben van. Menni fog ez.

 

 

 

Azt már megfigyeltem, hogy minden ember egyformán működik. Ez  „alaptörvény”-nek tűnik. Azt, is hogy az alapján viselkedik, ki- milyen közegbe teremtette magát bele. Kinek, milyen befolyásolható a lelki világa. És itt a kulcs! Ha valakit tényleg foglalkoztat, és megérett rá saját maga által, hogy ezt belássa, akkor a kezébe kerül az egyik zár kulcsa. Ó igen, rengeteg zárunk van még. És ne akarjuk mindet egyszerre kinyitni, mert az lehetetlen. Mindig csak egyet, szép sorjában.

 

 

 

Biztos vagyok benne, hogy mindenki megkérdezte magától egyszer: Jó e ez így? Vajon jól csinálom-e? Bármire értem. Nos, ha ezt kérdezed magadtól akkor száz százalékosan biztos hogy nem. És itt jön képbe a jó öreg lélek! Ha jól cselekszünk, akkor a lelkünk örül és nyugodt! És eszébe sem jut furdalni magát. Egyszerűen érezzük a békét és pont. Erre kell figyelni. Erre kell összpontosítani és szó szerint kizárni az ésszerűséget. Ilyenkor. Az érzéseink szerint kellene élnünk, legalábbis arra mérvadóan figyelve.

 

 

 

Tudom- tudom! Könnyű ezt meglátni, aztán megfogalmazni és leírni. Akkor hagy bonyolítsam tovább…….. Ok-okozatként vagyunk mi emberek összeköttetésben. Vagyis ha valaki példát mutat, azt követi egy másik. Ugyanis versengés folyik. Ilyen a természetünk. De, ha valaki teljes lélekkel, megnyugvással teli intézi a dolgait- mellesleg az ilyen ember elfogad- akkor tisztán követni fogják.

 

 

 

Igazad van, ha olyas valami fogalmazódott meg benned, hogy ha ilyen egyszerű volna…….

 

Kijelentem: bár azt mondják a lélek bonyolult, igenis egyszerű. Az embernek előbb saját magában kell tisztáznia az ügyes-bajos dolgait. Ha ez megvan elkezd kutakodni, keresgélni mindenféle szakirodalomban. Keressük a kérdéseinkre a választ. Úgy érezzük, soha nem találjuk meg valóban. És ez így is van! Soha sem tudhatjuk meg a helyes válaszokat, amíg nem hallgatunk az érzéseinkre, a lelki békénkre.

 

 

 

Én is ugyanígy jártam el. Az ember, amióta csak az eszét tudja kutat, keres, kísérletez ezzel-azzal stb…….. Aztán mégis marad benne egy áthidalatlan űr. Mert egyiket sem hiszi teljesen magáénak. Valami még kell! Valami még hiányzik! Megmondom én mi! A HIT! Teljes hitünk abban, amit csinálunk, gondolunk, vagy vallunk. Összhangba kell hoznunk a hitünket a meggyőződésünkkel és a jól eső érzéseinkkel. Ha ezt megcsináljuk, akkor nem igazán hagy nyomot bennünk mások rosszindulata. Akkor békében elfogadunk. Valaki mindig lesz, aki nem bírja elviselni a mi jól létünket, de ez minket nem fog zavarni különösképpen. Egy kicsit felbosszant, de aztán rájövünk, hogy nem minket befolyásol, hanem saját magát ez az ember. Innentől kezdve ő háborog, mi pedig békében élünk tovább.

 

 Ez mind szép és jó!- igaz? Bizony ám! De, mi emberek annyira tökéletesek vagyunk abban, hogy bántsuk a másikat. Bár én a gyerekeimnek azt tanítom, hogy úgy bánj másokkal, ahogyan szeretnéd, hogy veled is bánjanak. Csak hát az emberi tulajdonságokat nehéz leigázni. Beszélek itt arról, hogy támadásra, támadás a válaszunk. Felelősségre vonáskor magyarázkodunk, próbáljuk kimosakodni magunkat valahogyan. Hazudozunk össze- vissza, hogy ezzel is eltereljük a figyelmet magunkról. Vagy, hogy ezáltal jobb fényben tüntessük fel magunkat. Gyermekeink ezt felismerve nőnek fel. Ez elkerülhetetlen, mert szabad a választás van. És jól is van ez így. Kellenek az ellentétek, hogy a szívünkre hallgatva felismerjük a valódi énünket. Csak az a baj, hogy az élet elnyomja bennünk ezt a belső hangot. Ha valamit el akarsz érni, tenni kell érte. El kell dönteni magunkban, hogy mi a fontosabb a számunkra.

 

 

 

 

 

 

Oldal: Előkészítés
Egy, közületek! - © 2008 - 2024 - lelek-kutakodo.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat