Egy, közületek!

 

 

Előszó

 

Mivel úgy gondolom, hogy minden, (legyen az ember, állat, természet, tárgy) szerepet játszik saját életünk alakulásában, tehát minden mindennel összeköttetésben van, ezért te, aki ezt a könyvet most a kezedben tartod, lehet ez számodra egy következő lépcsőfok. Minden a saját hozzáállásodon múlik. Abból, hogy miből mit következtetsz ki, hogyan építed egymásra valóságodat. Mivel saját megélt valóságban élsz, így biztos, hogy te nem ugyanazokon a szinteken gondolkodsz, és nem ugyanúgy szemlélsz dolgokat, mint például én. Viszont, lehetek számodra egy elrugaszkodás, vagy felismerés, vagy elindulás, vagy felfedezés, vagy megnyugvás, vagy lecsendesülés. Az is lehet, hogy azokat a könyveket már olvastad, amikkel én most találkoztam, de az is lehet, hogy nem. Ha nem, és késztetést érzel arra, hogy bármelyiket is elolvasd, tedd meg.  Abban is biztos vagyok, hogy bármire is véld ezeket az írásokat, magadra fogsz ismerni bizonyos vonatkozásaiban. Ez a könyv azért íródott, mert késztetést éreztem, hogy valamilyen módon én is hozzájáruljak érzelmi utazásodhoz. Hiszem, hogy egyek vagyunk, egyazon belső késztetéssel. Hogy mivel? Arra saját érzelmeid fognak választ adni. Csak csendesülj el és érezz! Kíváncsi vagy? Érzel lelkesedést, hogy megtudd, mi fog következni ezek után a sorok után? Szeretném, ha MOST elindulnál a saját gondolataid és érzelmeid irányába. Készen állsz? Akkor kívánom, hogy teremtsünk közösen!

 

Előkészítés

 

Vajon, voltál-e már olyan lelkiállapotban, amikor azt gondoltad, hogy most már aztán elég ebből a helyzetből, amiben élek. És érezted, hogy kell lennie kiútnak, egy jobb helyzetnek. Keltettél-e életre magadban valamilyen eszményképet az életeddel kapcsolatban? Gondoltál-e arra, hogy vajon miért kell ezt neked átélni? Gyártottál-e ezzel kapcsolatban elméleteket? Elkönyvelted-e magadban az egyik miértedre a válaszodat, hogy megnyugtasd magad? Kitaláltál-e egy elméletet arra vonatkozóan, hogy igazold az éppen aktuális érzésedet? Vannak-e miértjeid? Kérdőjelek az életeddel kapcsolatban? Keresed-e a válaszokat? Ha nem, akkor te már meg vagy győződve létezésed valódi okával. Már érted a lényeget. Akkor neked ez a könyv megerősítésként fog szolgálni. De, te, aki még mindig keresi a választ az életében történtekre, arra a sok miértre, ami megfogalmazódik benned mindig és mindig, mintha soha véget nem érő mókuskerékben forognál. Voltál már azon a szinten, amikor azt érezted, hogy mindegy, hogy mi, csak valamibe kapaszkodni tudj, hogy bármi legyen is az, csak segítséget nyújtson a számodra? Nos, ez a könyv valójában azoknak készült, akik szükségét érzik annak, hogy elinduljanak és rálépjenek a lépcső fokaira. Sorról, sorra, lépésről, lépésre………………..Hidd el, nem vagy egyedül.

 

Tudom, tudom, már rengeteg sok tanítás, elmélkedés van napvilágon. Én is átrágtam magam, jó néhány tanító, tanításain. Miből, mit szűrtem le. Mivel az, az embernek a természete, hogy, ha lát valamit, olvas valamiről, beszélget valakivel valamiről, akkor meggyőződéseket váltogat. Azért, mert éppen az adott dologra, problémára szegezi minden érzékszervét. Szemlélődéseim során, olyan tanításokat ismertem meg, amelyekkel azonos meggyőződéseket találtam a magaméival. A legutolsó, általam nagyra becsült lelki vezetők közé tartozik Esther és Jerry Hicks. Talán már hallottál róluk. Míg, nem ismertem őket, addig is hasonló következtetésekre jutottam a saját gondolkodásaimban. És, ahogy az ő könyveiket, előadásaikat tanulmányozni kezdtem, - mint derült égből a villámcsapás - úgy ért a felismerés ereje. De, hiszen ezeket már én is kikövetkeztettem, kigondoltam, csak éppen a gyakorlatba átvinni mégsem tudtam, amíg az ő szemszögükből nem tapasztaltam meg azt, ami új felismerésemmé is vált. Úgy éreztem, végre összeállt a kép. Minden miértemre, ami valaha is megfogalmazódott bennem, megkaptam a válaszokat. Mondhatnám úgy is, hogy leesett a tantusz. Aztán sorról-sorra egymást követték a felismeréseim. Teljességgel állíthatom, hogy más szemmel látom a világot, azóta. Ha, belegondolok, akkor mindig is más szemmel láttam a világot, mint a nagy többség. Azért is juthattam el oda, ahol most vagyok. Nagyra becsülés érzése jár át, minden megtörtént és most is történő eseménye iránt. Talán mások erre mondják, hogy megvilágosodás. Azt, hiszem, én csak azt jelenthetem ki, hogy az én megvilágosodásom. Mert, minden ember egyedi. Mindannyian egy külön világhoz tartozunk. Az ad neki értelmet, hogy hogyan szemléljük a mi kis világunkat. Milyen meggyőződéseket vallunk, és hogy milyen érzelmekkel társítjuk azokat.

Mindegy, hogy hogyan jutottam el idáig, ahol most vagyok. Az a lényeg hogy most itt álok, ahol állok. És érzem, hogy otthon vagyok. Valamilyen késztetés miatt, amit még jó magam sem tudok teljesen megfogalmazni, írom ezt a könyvet. Hiszem és érzem, hogy valami oka van. Nos, nem tudom, hogy te hol vagy éppen, de azt már tudom, hogy pontosan ott vagy, ahol lenni szeretnél. (Sokszor eszembe jut, a Mátrix című filmsorozat. Vajon miért is? Én, tudom a választ.) Kívánom, hogy találj vissza a gyermeki énedhez. Biztos vagyok benne, hogy csak úgy fogod megérteni ezeket a sorokat. Jó szórakozást kívánok!

 

Kérlek, tekints rám úgy, mintha régóta ismert és kedvelt barátod lennék, akik eszmét cserélnek. Megosztják egymással az életük alakulásának a történeteit. Szeretettel és bizalommal fordulva egymás felé.

 

 

 

Szép sorjában!

 

 Először is ne okolj senkit a helyzetedért. Sem magadat, sem másokat. Elsősorban békélj meg magaddal. Ez az első és kihagyhatatlan lépcsőfok. Higgy saját magadban! Fogadd el magad. Ne hallgass senkire, aki ellenkező véleménnyel van rólad. Aztán meg ne is bizonygass, vagy erőltesd rá másra a te bizonyosságodat. Senki sem egyforma, és senkinek sem egyformák a nézetei. Hasonlóak igen, de egyformák mégsem lesznek soha. Hogy miért nem? Mert te éled a te életed, úgy ahogyan te gondolod és mások meg az ő gondolataik szerint élik az életüket. Ezért sohasem lehetnek egyformák a nézeteid. A te valóságodat, amit gondolsz, hogy a valóságod, azt te éled át, abból a nézőpontodból szemléled az eseményeidet, az életed. Meggyőződéseket kreálsz ezekből saját magad életére vonatkozóan és azon keresztül próbálsz meg másokat is látni. Elkezdesz véleményt alkotni másokról, anélkül, hogy belegondolnál abba, hogy ő valójában milyen helyzetből, saját valóságból cselekszik, éli az életét. Vajon ő milyen meggyőződésben éli mindennapjait? Ha ebbe belegondolsz, ugye már nem is annyira unszimpatikus. Képes vagy abban a pillanatban másképp szemlélni őt? Nehéznek hangzik? Csak azért gondolod így, mert ez a begyakorolt gondolatod. Hidd el ez így normális. Ok, okozat. Ebből, ez következik. Ez a tipikus társadalmilag beidegződött gondolkodási mód. Szakíts a hagyományos gondolkodással. Figyeld az érzéseidet ilyenkor, hogy támadó, védekező, erőltető, ellenálló üzemmódban van e, vagy kiegyensúlyozott, nyugodt, örömteli, bölcs. Mert az éppen aktuális érzéseid adják meg a választ mindenre. Ami jó érzéssel tölt el, az számodra a helyes irány.

 

Tehát, felelj meg elsősorban saját magadnak. Nézz magadba most! Találj önmagadra! Hiszen tisztában vagy vele, hogy ki is vagy. Kerülj összhangba saját magaddal. És ezt csak te vagy képes megtenni. Gyakorold be ezt az összhangból eredő érzést. Gyakorold, gyakorold, gyakorold! Nem azért mert én, utasítalak, hanem mert ennek te is a tudatában vagy. Gondolj bele, hiszen állandóan gyakorolunk valamit az életünk során. Születésünktől kezdve. Jó pap, holtig tanul, vagy a tanultakat holtig gyakorolja. Közölném, hogy én is ezt teszem, még e könyv írása közben is. Állandó jelleggel. És képzeld, egyre több energiám is van hozzá.

 

 Leírnám az én megélt valóságom idáig alakulását, úgy ahogyan azt én éltem meg.

 

Megszülettem. És a legkorábbi életélmény valóságomra visszagondolva, olyan érzések ejtenek rabul, mint öröm, vicc, kíváncsiság, szeretet, béke, örömteli várakozás, elfogadás.

Éreztem még ugyanakkor pillanatnyi csalódottságot, de ezzel egyidejűleg elfogadást is hittel felerősítve.

 

Aztán, ahogy növekedtem és minél többet tapasztaltam meg az engem körülvevő világból, annál tovább és tovább tartott a csalódottság érzése, amit düh, bosszúvágy, majd kiborulás és akaratom másokra erőltetése követett. Mintha onnantól kezdve véget nem érő hullámvasúton utaztam volna. Gyors tanuló voltam. Gyorsan leutánoztam az engem körülvevő életstílust. Gyerekként gyorsan megtanulod, hogy meg kell felelni a szüleid elvárásainak. Nem veszik észre, hogy az nem teljesen a te valóságod is. Féltenek. Megtanítanak a félelem érzésére. És ha mégsem állsz be a sorba, rád sütik a nehezen kezelhető címkét.  Szereted a szeretet érzését átélni, ha kapod, ha adhatod, ezért beadod a derekad és mégis csak beállsz a sorba valamilyen módon. De, közben belül tombolsz, mert még mindig nem felejtetted el teljesen a megszületésed okát. És felülsz a hullámvasútra és aztán teljesen elfelejtesz mindent. Pillanatokra felismered valódi lényed teljességét, de már annyira bekebelezett téged a társadalmilag elfogadott elvárásnak való megfelelés, hogy azon nyomban leveszed róla a figyelmedet. Csak azt látod már meg, amit mások „rád kényszerítettek”. Az lett a te nézőpontod is. Itt arra gondolok, hogy leutánoztad azt a viselkedési formát, amit mások elvárnak megint másoktól, és így belekényszerítetted magad egy megfelelési spirálba. Aztán rájössz, hogy valami nem stimmel, mert olyan sokat csalódsz, pedig te megteszel minden tőled telhetőt és valami, valakinek mégsem tetszik. Így megint rájössz, hogy képtelenség megfelelni mindenkinek. Aztán, ha merészebb gondolkodású vagy, agyafúrt dolgokhoz folyamodsz. Mivel okos vagy, megfigyeled, hogy ki, hogyan viselkedik és egyénenként próbálsz megfelelni. Aztán jól összekutyulódik minden. Te, pedig pocsékabbul, már nem is érezhetnéd magad. Rád sütnek mindenféle dolgot. Ha „szerencsés” vagy akkor csak a hátad mögött, ha nem akkor a két szép szemedbe. Mert nagyon is igaz az a mondás, hogy amit nem tudsz, az nem fáj. Nos, ez az egész kezdett állandósulni bennem. Lehet, hogy nem így kellene élnem? Ez nem jó érzés nekem! Hogy is van ez? Miért van ez?

 

Rémlik valami. Valami dereng. Ezért lázadozok. Aztán kétségbeesek. Aztán meg másokat kezdek hibáztatni. Bosszút forralok. Dühöngök, fortyogok. Majd, ha nem sikerül célt érnem, egy kicsit mindig összeomlok. Aztán vágyakozok. Aztán néha sikerül is megnyugodnom, talán elfogadnom, derűsen látnom, aztán megint valami olyan hatás ér, ami miatt minden kezdődik, előröl. Mókuskerék, hullámvasút.

 

Ismerős, nem de?

 

De, ha egyszer sikerül egyedül lenned………….talán valami számodra megnyugtató, pozitív energiát sugárzó helyen………..vagy csak úgy egyedül, és megállsz egy pillanatra, és mély érzéssel magadba nézel és tisztázod magadban, hogy több van ott, amit te most jelenleg kisugárzol magadból. Tisztában vagy ezzel a dologgal, de akkor miért, miért, miért?

 

Nos így kezdődött a tudatosságom új nézőpontba átalakításának a története. Mindössze 10-12 éves lehettem, amikor ez beindult nálam. Fogalmazhatok úgy is, hogy kezdtem a tudatomra ébredni. Kerestem a kiutat, és hittem, hogy van kiút. Néha saját magam útjába álltam pár évig, néha engedtem, hogy csak úgy történjenek az események. Egyre tudatosabb lettem. Kerestem, de nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy mit is. Csak azt tudtam, hogy hiányzik egy utolsó darab a kirakósomból. Nem tudtam milyen darab, csak tudtam. Elindultam az úton. Történtek dolgok körülöttem, de én mindig visszatértem az eltökéltségemig, hogy valami kell, hogy legyen. Tudtam, hogy ez nem lehet így. Mindig visszatért ez a motoszkáló gondolatfolyam, nem is teljesen, az inkább érzés volt. Olyan érzés, amikor érzed, hogy valami még hiányos, nem teljes. Befejezetlen!

 

Ami ezután következett, az a legmerészebb álmaimat is felülmúlta. Az a felismerés, amit eddig űrnek hittem, és azt gondoltam, hogy azt kellene betöltenem valamilyenfajta tudással, az volt egyben a válasz is a kérdésemre.

Amíg ezt nem ismertem fel, nem lehetett elérhető számomra az a tudás, aminek most a birtokában vagyok. Örökké befejezetlenek maradunk!

 

Összefoglalva ennyi, de maga a folyamat kibontakozása előttem 34 éves koromig tartott. Mostanáig. Éreztem, hogy ezt a tudást meg kell osztanom másokkal. Nem ráerőltetés képen, csak, azt éreztem, hogy ha talán csak egy valakinek célba ér a mondanivalóm, már teljes mértékben megérte. Nem a fáradtságot, mert imádok csacsogni, és ha ezt még le is írom, na, bumm, akkor mi lehet. Nekem is előnyömre válik és talán neked is. Hiszek magamban és hiszek benned. Utam során alkalmam nyílt rátalálnom a számomra leghitelesebb tanítókra. Azt tanácsolták, hogy ha arra éreznék késztetést, hogy átadjam, megismertessem a tudásomat másokkal, akkor mindig a saját példámon keresztül tegyem azt meg. Akkor még nem értettem kristály tisztán, hogy mit is takarhat ez, de mostanra már leesett a tantusz. Hiszen az én megélt tapasztalataim hasonlatosak az összes ember tapasztalataival, csak éppen másképp vagyunk meggyőződve róluk. Mindenkinek más és más a következtetése az adott dologról. Ezért inspiráló lehet, ha a saját nézőpontomból szemléltetem az általam megélt valóságot.

 

A folyamatom.

 

Olyan kislány voltam, aki nagyon szeretette az idősebb emberek társaságát élvezni. Sok időt töltöttem a nagymamámmal, aki sokszor elvitt a vele egykorú, vagy idősebb barátaihoz. A szomszéd idős házaspárhoz is szeretettel jártam át időnként.

Apai nagymamám korán özvegy lett, amikor én még csak 5 éves voltam. Onnantól kezdve elválaszthatatlanul ragaszkodtam hozzá. Sokat tanultam tőle az élet minden terén. A legtöbb tapasztalatomat hozzá kötöm még ma is. Soha nem hallottam kiabálni, kiborulni vagy dühöngeni. Voltak sérelmezett dolgai, de azokról is oly nyugodtsággal beszélt. Magabiztosnak látszott és bölcsnek. Vallásos volt. Református hitvallással. Engem is annak kereszteltek. Így hát nem nehéz kitalálni, hogy a templomba is sokat vele tartottam. Még külön felekezeti órákra is elvitt magával. Ő ismertette meg velem a Bibliát is mélyebb vonatkozásaiban. Szerettem az abban szereplő tanulságos történeteket. Gyerekként főleg az Ószövetség tetszett, mert az olyan meseszerűnek tűnt. Mint a klasszikus meséink: a gonosz elnyeri méltó büntetését, a jó a megérdemelt jutalmát. Hittan órákra is jártam, sőt még le is komférmáltam. Egyházilag is felnőtté avattak. Talán ezzel kezdődött minden……………..

 

Késztetéseim

 

Úgy gondolom, hogy késztetés szempontjából, teljesen lényegtelen hogy milyen családba is születsz bele, mert minden az ellentétekkel kapcsolatos élményeid, érzéseid határoznak meg. Az hogy hogyan, milyen érzésekkel éled meg az adott valóságodat.

Édesanyám nekem késő gyermekkoromig, sőt még máig is néha-néha rám süti azt a jelzőt, hogy álomvilágban élek, meg hogy rózsaszín felhőben élek. Most így, hogy tudom, amit tudok, köszönöm neki e szavait. Ezzel, ő segített engem abban is maradni. Bár neki nem ez volt a szándéka ezzel, mégis tudattalanul is ő tett értem a legtöbbet, hogy folyvást ezekben az ismétlődő kijelentéseiben tartott engem. Talán a Biblia történeteit is ezért értelmeztem valóságosabban. Ezért hittem annyira azokban. Talán ezért maradhattam a mai napig gyerek. Emellett az édesanyám mindig is arra tanított, hogy pozitívan gondolkozzak. Ha például nem volt kedvem megtenni valamit, vagy elmenni valahová, ahová ő szerette volna, akkor olyan példákat hozott fel: még jól is érezheted magad, vagy lehet, hogy megbánnád, ha nem jönnél el, vagy lehet, hogy most így látom és érzem, de még akármi is kisülhet a dologból…stb. Tehát elkezdtem szép lassan megtanulni a mérlegelés nyelvét. (Amúgy ez is arról szól, hogy hogyan hozzuk magunkat összhangba az ellentétek világában. Ezt későbbre tartogatom.)

 

Ha belekerültem egy általam ismeretlen csoport tagjai közé, mindig először csak szemlélődtem, megfigyeltem. Aztán, aki az éppen kedvemre való kisugárzású volt, hozzá verődtem. De, egy idő után túlnőttem rajtuk. Képtelenek voltak megérteni engem, így hát szépen lassan ki így, ki, úgy de lemorzsolódtak mellőlem. Persze ezeket a történéseket mindig heves érzelmi reakciók kisérték. Nem ezt akartam. Én azt akarom, hogy ilyen és ilyen legyél velem kapcsolatban. Értsd már meg! Ugye nem kell tovább taglalnom. Kezdtem teljesen kívülállónak érezni magam. Gyötrődtem. Miért? Miért kell, hogy ez így legyen. Saját magamra aggattam a különböző bélyegeket. Lázadtam. Meg akartam magyarázni a saját igazságomat. Szentül és megingathatatlanul meg voltam győződve arról, hogy mindenben nekem van igazam. Tűzön-vízen keresztülvittem az akaratomat. Akkor is kiálltam magamért. Elég az elnyomásból! Hát nem értitek, hogy miről beszélek? És nem értették. A kapcsolataim is ilyen véget értek mind. Bár nem mindig csak őket hibáztattam, valamilyen oknál fogva magamat is. Próbáltam elfogadni, de mélyen belül soha nem adtam fel. És milyen jól tettem! Csak akkor még nem tudtam, hogy hogyan is kéne. De ez juttatott el idáig, ahol most vagyok. Folyamatosan kértem az Istent, hogy mutasson utat. És ő mutatott, csak beletelt egy pár évtizedbe, amíg megengedtem magamnak, hogy meglássam.

Azzal mindig is tisztában voltam, hogy jó vagyok. Csordultig szeretettel. És, hogy ezt jó érezni, éreztetni. Szeretek mosolyogni. Egész egyszerűen tisztában voltam vele, hogy jó vagyok. Ehhez tértem vissza és ebből indultam útnak minduntalan. Közben folyamatosan kértem és próbáltam hinni egy feljebb való hatalomnak. Hittem abban, hogy minden okkal történik. De milyen okból? Miért ekkor, miért akkor. Miért pont most. Kaptam egyszer egy karácsonyra ajándékba egy agykontroll alap tanfolyamra szóló jegyet. Csak úgy a semmiből. Nem is érdekelt. Bár így visszagondolva akkoriban is sűrűn éreztem a boldogságot.  De, mivel alapjellemeim közé sorolnám azt, hogy nyitott vagyok mindenre, egyre csak azon kaptam magam, hogy elkezdett érdekelni. És még a kíváncsiság is hajtott. Ez egy konkrét időpontra szólt. Mire elérkezett az ideje, pont hullámvölgybe kerültem és nagyon vacilláltam rajta, hogy elmenjek e egyáltalán. Elmentem. Elképesztő tudományos ismeretekre bukkantam. Fergeteges élményt nyújtott számomra. Akkor még nem tudtam, de ez volt az első útjelző táblám. Aztán érleltem a tudást magamban. Az utolsó napon olyan kísérletnek lehettem az általam megélt tanúja, hogy szabályszerűen megriadtam. Ugyanis saját bőrömön tapasztaltam a kollektív tudatosság erejét. Hidegzuhanyként ért. Megdöbbentett. De, ahogy az ott tanultakat próbáltam átvinni az élettapasztalatomba, sikereim mellett hatalmas pofoncsapásokat is kaptam. Így elhatárolódtam ettől az egésztől. Éreztem ugyan is, hogy ez sem teljesen az, amit keresek. Hosszú évek teltek el. Sok-sok örömmel, bánattal, kudarcélménnyel. Visszaestem. Nem volt kétség. Az a bizonyos alkotóelem, az akkori tudásomból még mindig hiányzott. Istenem, csak adj valami jelet, amit felismerek, hogy tudjam, hogy te küldted. Szeretnék megbizonyosodni arról, hogy jó úton haladok e.

 

Aztán, egyszer csak rátaláltam.

 

Csak úgy, a semmiből. Volt egy kiegyensúlyozott pillanatom. Pont jól éreztem magam. Késztetést éreztem, hogy leüljek a számítógép elé, felmenjek az internetre és rátaláljak erre-arra. És akkor elkezdtem látni. Még nem tudatossággal, késztetés érzésével. Elém került egy személyiség teszt. 100 kérdéses. Képes voltam, vagy két órán keresztül töltögetni. Aztán egy kis hezitálás után beküldtem. Pár nap múlva csörgött a telefonom. A teszt értékelője volt az.

Megbeszéltünk egy időpontot, személyes találkára. Elmentem. Egy csodálatos személyiségű nőt ismerhettem meg. A mai napig nagyra becsülöm őt. Úgy éreztem, mintha mindig is ismertük volna egymást. Az, az egy, másfél éves közös utunk csodálatosan szép nyomot hagyott bennem. Amíg vele voltam azt éreztem, hogy teljesen szabad vagyok. Lelkesült voltam. Mindig felemelt a vele töltött idő. Lenyűgözően könnyed volt tapasztalatokat cserélni vele. A nagyra becsülés érzése jár át, ha rá gondolok. A Dianetika és az abból létrejövő Szcientológia képviselője volt. Érdekesnek találtam a dolgot. Be is vált számomra bizonyos viszonylatban. . Elkezdtem azt érezni, mintha ezt a dolgot is rám akarták volna erőltetni.

 

Aztán elérkezett egy pont, amikortól már nem értettem egyet a dologgal. Nem éreztem az összhangot a továbbiakkal kapcsolatban.  Ez is érzés, megérzés szerű bizonyosság formájában volt jelen számomra. Csak úgy nyitva hagytam azt a kaput…………. A Dianetika és az Agykontroll is egyazon módon hatottak rám. Az agy kutatásai. Érdekesnek véltem. Az is! Csakhogy nekem ez sem volt elég. Pusztán adatok voltak, meg kísérleti tények. Jó tudni ezekről, de még mindig éreztem, hogy nem áll össze nekem a kép akkor sem. Tudjátok, az érzésből fakadó hiányérzetet éreztem. Hát persze, az érzés! Ez az! Gondolatok érzések nélkül? Ez együtt jár. Egyik sem létezhet a másik nélkül. Szóval éreztem, hogy az a tudás jó, amit megszereztem, de eljött a pillanat, amikor sehogy sem tudtam jó érzésekkel társítani.

Aha, itt a jel. De, még mindig nem tudtam tudatosan összehozni a kettőt. Az összhang érzését kerestem. A titok nyitjára viszont csak később jöttem rá.

 

Közben értek az élethatások. Kitartottam. Mérlegelni próbáltam. Hittem Istenben. Kitartottam.  Megint csak kértem. Éreztem az útelágazást. Na, most vajon melyik irányba haladjak tovább. Félelem volt bennem. Aztán csak úgy hittem. Nem erőltettem, csak hittem és vártam. És a lelkem szerint cselekedtem. Kértem és hittem. Erősítettem magamban azt a bizonyságot, amit magammal kapcsolatban éreztem és tudtam. Jó vagyok és pont. Szeretetteljes vagyok és pont. Akkor már megint mi a fene is van? Akkor miért bántanak? Ha én szeretek, akkor ők miért nem szeretnek engem? Miért bánnak így velem? Engem soha senki nem akar megérteni. Bárcsak valaki megértene. Most már aztán tényleg elég! Mostantól vége az aranyos, mosolygós szelíd, doromboló cicából. Most bekeményítek. Majd meglátjátok, hogy milyen is az a másik arcom. Pfhuuuuuuu!

De, egyre csak rosszabbul éreztem magam.

Ez így sem lett jobb.

Na, jó akkor kezdjük, előröl. Tisztában vagyok magammal, az érzéseimmel. Utálom, ha valaki a saját meggyőződését rám akarja erőltetni. Akkor lázadozom, dühöngök, kiborulok, nyomorultul érzem magam. Borúsan látom a világot. Nem akarom ezt, de mégis ez van.

Tudom, hogy nem vagyok egyedül. Hiszem, hogy nem vagyok egyedül. Hiszem, hogy valaki megért engem. Van számomra segítség. Hiszem! Hinni akarok! Megkönnyebbüléssel jár ez a gondolatmenet, hogy hiszek valami feljebbvaló hatalomban. A hitem által érzem is hogy nem vagyok egyedül. Érzem a belőlem áradó szeretetet. Felismerem azt a tényt, hogy a szeretet érzése, valamilyen extázis élményt okoz. Imádom ezt érezni. Ez Isten szeretete. Ő, figyel rám. Szeret engem. Érzem. Elhatározom, hogy akárhogyan is, de nem adom fel önmagam. Érzem, hogy a szeretet és én egyek vagyunk. A szeretetben mindenki egy.

 

Az útjelző tábláim meglátása, felismerésük folyamata

 

Aztán késztetést érzek. Leülök a gép elé. Felmegyek az internetre. De, minek is? Beírom a keresőbe az ezotéria szót. Ugyebár, mert éppen lelkizek. Aztán kidob egy csomó mindent. Eckhart Tolle nevét. Ismerősnek tűnik a név. A most hatalma. Ja, erről már hallottam. Volt egy kis ízelítő. Elkezdett érdekelni a dolog. Megvettem. Elolvastam. Ezen gondolkoztam, ha volt egy kis szabadidőm. Például elalvás előtt az ágyamban. Aztán, már követni sem tudom, de valahogyan rábukkantam egy házaspár által írt könyvre. Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik! Ezt is megvettem. Közben a Biblia is mindig kéznél volt. Jézus tanításait tanulmányoztam. Számtalanszor elolvastam, de csak félig volt értelmezhető számomra. Elolvastam a házaspár könyvét. Hú, döbbenet! A másodikat is! Hú, még nagyobb döbbenet! Az én összes miértemre ez adott választ. Nekem ez a könyv jött be. De, még mennyire!

Újból elolvastam Jézus tanításait, és most már az összest értelmezni is tudtam. Még nagyobb döbbenet. Azóta már teljesen más szemmel látom a világot. Több mint kétezer éves tanítás. Már akkor volt egy hús-vér ember, aki így gondolkodott. Lehet, hogy csak most értek meg az emberek arra, amit már akkor példázott? Lehet, hogy ezzel Ő maga is tisztában volt? Lehet, hogy most jött el az a kor, amit megjövendölt? Ez nagyon átfogó dolog. Akár hogy is, most ezzel még nem kell mélyebben foglalkoznom. Bárhogy is, de mély nagyrabecsüléssel tölt el engem azoknak a filozofálgatása, akik a történelem során felsorakoztak, és íj, vagy oly módon, de nyomot hagytak bizonyos tanításaikkal, és ha rátalálok ezekre a nyomokra, ha úgy tetszik, útjelző táblákra mindig érezhetem a bizonyság érzését magamban, ami lendületet ad arra, hogy továbbra is meglássam a felsorakoztatott bizonyítékaimat, amik az adott esetben engem szolgálnak.

 

Azután elkezdtem kutatni a házaspár összes művét. Rátaláltam az: Új életet kezdhetsz I-II-re.

Felismerést szereztem. De, hiszen ez a könyv már a birtokomban volt sok-sok évvel ezelőtt! El is olvastam azokat, sőt még a barátnőmnek is ajánlottam. Oda is adtam neki. Azóta is nála vannak. Hát, tényleg nem mindegy, hogy mikor és hogyan találnak ránk a dolgok. Izgalmasnak találtam azt a könyvet, de mégsem ért célba akkoriban. Még nem voltam rá felkészülve. Na, most itt káromkodhatnékom lett volna. Meg is tettem! De, csak ennyi! Már meg is ráztam magam.

 

Újabb felismerésem.

A Vonzát Törvényét ismerhettem meg. Mégpedig azt, hogy a hasonló a hasonlót vonzza. Így értettem meg Jézus tanításait is. Fantasztikus! Amire ráfókuszálsz a megélt valóságodban, abból kapsz többet és még többet. És itt lép be az érzelem. Mert, ha bármilyen irányú és intenzitású érzelemmel tekintesz a saját valóságodra, abból még többet vonzol magadhoz. Ilyen egyszerű. Elkezdtem ezzel kísérleteket végezni. És működik. Olyan számomra, mintha valamilyen varázsló lennék. Tudatosan ezekre az újabb meggyőződéseimre koncentráltam. Mintha feltörtem volna a lekódolt tudást magamban. Tudtam és éreztem, hogy az életem már soha többé nem lesz ugyanaz, mint volt, és ez a legnagyobb lelkesedéssel töltött el.

 

Most kezdődött el az átlényegülésem. Át akartam ültetni ezt a tudást az általam megélt valóságomba. Annyi minden lehetőségem van. Melyikkel is kezdjem? Mi a legfontosabb számomra? Egészség? Anyagi jólét? Párkapcsolat? Gyereknevelés? Társadalmi érintkezés? Egy jó állás? Egy gyönyörű otthon? Persze, hogy mindegyiket akarom! Melyikből induljak el?

 

Megfigyeltem a természetet, a világot, amibe beleszülettem. Hát nem csodálatosan, pontosan ki van ez találva? Milyen tökéletesen van megteremtve a világegyetem, a földünk, annak tulajdonságai. Csak úgy létezik és kész. Hát mi ez, ha nem maga a „paradicsom”? Mindenre, amire az embernek szüksége van, azt megadja a természet. Tökéletes. Lehet, hogy, amit mennyországnak hiszünk, az mindig is itt volt körülöttünk? Csak másképpen kellene megfigyelnünk azokat? Ha, tudatosan másképp akarom látni, akkor úgy is lesz. Talán mélyebb vonatkozásokban kellene szemlélnünk a körülöttünk lévő világot.

 

Azt tanultam meg, hogy elsősorban magunkkal jöjjünk összhangba. Ez az alap. Ebből bontakozik ki minden más. Ehhez fog kapcsolódni minden más is. Elkezdtem hát vizsgálni önmagamat. Mit gondolok magamról, a testemről, a személyiségemről, a saját belső világomról. Elkezdtem kibontani magam, mint egy csomagot. Beálltam, egy egészalakos tükör elé. Voltak eszményképeim, saját magamról való elképzeléseim. Hogyan is szeretnék kinézni. Túl kövérnek tartottam magam. Nem vehettem fel azt, amit szerettem volna. Lépten-nyomon kritikákba ütköztem a testemmel kapcsolatban. Nem éreztem jól magam a bőrömben. Hiába vártam dicsérő, elismerő szavakat. Torznak láttam magam. Ennyi!

Nos, akkor mit is szeretnék? Hát persze, hogy az ellenkezőjét! Eddig negatívumokat soroltam a testemmel kapcsolatban. Olyan dolgokat, amik felett pillanatnyilag nem volt hatalmam változtatni. Mit is tanultam? Elfogadás. Rendben. Ok. De, hogyan fogadhatnám el magam, ha ez van? És rosszul is érzem magam emiatt. Arra figyeltem, hogy másoknak mi a véleménye velem kapcsolatban. A kritikákra figyeltem. Azon keresztül néztem magamra. Ezt megtudtam.

Jó- mondtam magamnak. Most próbálj meg más szemmel tekinteni magadra és használd a gondolatod erejét. A magad szemén keresztül szemléld magad. Keress jóérzésű gondolatokat saját magadat nézve. Hááát!

 

Lássuk csak!

Tudom és érzem, hogy jó vagyok. Nagy szeretet van bennem. Tudomásom van az érzelmi vezérlőrendszeremről. Mindig jelez nekem, ha nem a saját magam szemével látom magam. Ha figyelek erre, gyorsan visszakerülhetek a saját szememhez. Tisztában vagyok vele, hogy ezek az én lelkem szemei. És, ha a lelkembe nézek, kiegyensúlyozottság, bizalom, elégedettség érzése jár át. Ha belenézek a tükörbe, mindig látom valódi lényem kisugárzását. Nagyon szép a szemem, az arcom. Eszembe jut, hogy ezt mindig is dicsérték rajtam. Nőies alakkal rendelkezem. Ezeket szép vonalaknak látom. Végül is csinosnak látom magam. Kényelmes ruhákban érzem magam a legjobban. A testem tudja, mire van szüksége. Egészségesnek érzem magam. Egyedi vagyok. Utánozhatatlan. Imádom a szeretetet érezni, adni és fogadni.

 

Húúúúúúú! Ez bevált. Máris jobban érzem magam. Érzem az ellenállás csökkenését magamban.

 

 

Amit nem tudsz megváltoztatni azonnal, azzal békélj meg. Úgy alakult, ahogy. Ez van. Ne tetézd kifogásokkal. MOST. Most van. Ebből indulj ki. Ami megtörtént, fájó, bosszantó, mérgelődésre adó okok, mind-mind része volt annak, ahol MOST vagy. Becsüld nagyra a felismerést. És, ha negatív érzelmek párosulnak a múltadhoz, engedd el. Többé ne figyelj rá. Ne abból indulj ki. Most mi van. Erre fókuszálj. Nem, nem arra, hogy most miért érzed így magadat, ahogy. Azt is a múltad eseményei miatt érzed. Hanem állj meg egy pillanatra, lélegezz mélyeket. Zárj ki minden ingert. Nézz mélyen magadba. És, valódi lényed szemével láss. Nem számít igazán semmi, csak az, hogy MOST jól érzem magam. MOST nyugalom jár át. Emlékeztesd magad, hogy mindennek ebből a nyugalomból kell kiindulnia, és ide is kell visszatérnie. Elfogadsz. Légy tisztába vele ki is vagy valójában. Minden mostodban. Mindig így szeretnél érezni. Nyugalmat, boldogságot, békességet, örömöt. MOST indulj el és keress örömforrást a MOSTODBAN. Ne, erőlködj, csak légiesen, simán. Tuti, hogy fogsz találni legalább egy valamit, ami most örömet okoz. Gyakorold ezt. Gyakorold. Tedd magadévá. Ebből bontakozik ki az, az élet, amit élni akarsz. Láss a fa mögé és megleled az erdőt. És, ha legtöbbször így próbálsz, gyakorolsz élni, bármilyen élethelyzetben is legyél, hidd el, hogy pozitív irányt vesz az életed. Egyre több olyan dolgot veszel észre majd magad körül, ami örömet okoz neked. És, minél jobban erre fókuszálsz, annál több jut el belőle hozzád. Ilyen a vonzás törvénye. Ez mindig működik! Ha a rosszra gondolsz, ha a jóra. Nincs különbség a vonzás törvénye előtt. Hát akkor? Miért ne fókuszálnék mindig a pozitív dolgokra? Szóval, ismerd fel, ha valami rossz érzést okoz, és ne mélyedj el benne, hanem formáld át a gondolataiddal pozitívummá. Szabadon gondolhatsz bármire, amire csak akarsz. Csak azt MOST tedd meg. Azonnal. Ez a SZABADSÁG ereje. Hiszen szabad gondolataid vannak. Szabadon megválaszthatod azokat. Ha, változtatni akarsz a valóságodon, változtasd meg a gondolataidat, és ezt mind érzéseidre figyelve tedd meg.

 

Hogy becsapod-e a valóságodat? Igen! Hát nem remek móka? Igen! Az! Gondolj csak bele, a gyerekek nem ezt teszik? És hogy elvannak. Kapard újra a felszínre a gyermeki éned. Ha nehéz, akkor próbáld megfigyelni őket. Csak úgy! Ráaggatott címkék nélkül.

Olyan kirobbanóan vidámak és ragyogóak! Szikrázóan fényesek! Csak nézz a szemükbe. Hiszen a vonzás törvénye arra ad választ, ahogyan érzed magad. Ők, még nem „szennyeződtek be” a világ „problémáival”. Nem arra fókuszálnak, még nem teljesen tanítottuk meg velük, hogy mások elvárásaival éljék az életük.

 

Pontosan most érkeztem el oda, ami engem a legjobban foglalkoztatott. Mivel jómagam is kétszeres anyuka vagyok. Hogyan neveljem fel a gyermekeimet, úgy, hogy az a lehető legnagyobb javukat szolgálja, ha ez a társadalom ilyen és ilyen értékrenden alapul, amilyen.

Jó, ha bizonyos dolgoktól próbálom őket megkímélni, vagy azzal teszem a legrosszabbat. Biztos vagyok benne, hogy ezt a kérdést, majd minden szülő felteszi magának.

 

Induljunk ki abból, hogy pici gyermek. Ahogy, megpróbálsz életre nevelni egy gyermeket. A körülötted lévő világ szerint tanítod, mint ahogy ezt a tanítást kaptad te is az anyukádtól, ő az ő anyjától és így tovább….

Szóval örökítesz, de vajon jól? Persze azt mondod, hogy veszélyes ez a világ, hogy nagy veszélyei vannak. Ez az első, amit megtanítasz nekik. (pl. ne szaladj, mert elesel és megsérted magad….)Nevelni akarod, de ha előbb nem tudatosítod magadban a Vonzás Törvényét, akkor az eddigi tanításaid ellened fordulhatnak majd. Tiszta, mély, örömteli érzésekkel taníts. Olyankor ne, ha ezeket nem érzed. A gyermek egy nagy felfedező, aki még teljesen új terepen van. Ha veled lehet, ne bosszankodj, hogy ezt mind neked kell helyrehoznod. Próbáld az örömteli oldaláról megközelíteni a gyerekek maguk után hagyott romjait takarítva.

Igen, tudom, nem csak veled érintkezik az a gyerek az élete során, de a legnagyobb hatással mégis csak te, mint szülő vagy rá. Ha, valami olyasmit csinál, ami a társadalomban csöppet sem példás magaviselet, ne összeszidd érte, hanem először is lásd meg őt. Keress egy nyugodt pillanatot, amikor nem frusztrált, jól érzi magát. Ültesd le és mond el neki, hogy mennyire nagyra becsülöd őt, hogy mennyire szeretetteljesnek látod őt, hogy milyen okosnak hiszed őt. És, a kellemes felvezetés után próbáld ellentét példákon elé sorakoztatni az éppen aktuális „rossz” viselkedését. Hagyj, neki választási lehetőséget. Mondd el, hogy ha ezt és ezt fogja választani, akkor mire számítson az adott döntésével kapcsolatban. Hidd el, érteni és érezni fogja. Ne várd el, hogy már holnaptól egy varázsütésre megváltozik. Ezt a tudást, amit elültettél benne, saját maga fogja lépésről lépésre, a saját megélt életében kibontakoztatni. Nem telik el sok idő és bizonyítékát látod majd. Feltéve, ha meg akarod látni. Tehát, ezzel együtt neked is változnod kell. A lelki szemeid előtt úgy vizualizáld őt, ahogyan szeretnéd, hogy viselkedjen. Ha, közben elégedetlenkednének vele mások, te mindig légy szemfüles és ne olvasd a fejére, hogy már megint mit csinált. Tartsd magad ahhoz a meggyőződésedhez, hogy ő a „világ legjobb és legszeretetteljesebb” gyermeke.  Ketten, együttes erővel haladtok előre. Ne feledd, hogy erőltetni nem szabad semmit. Vezesd rá a jó érzései átélésére. Ez az igazi tudatos nevelés. Hagyd a választás jogát meg neki. Ne feledd: te őnélküle és ő tenélküled kisebb az erőtök. Egységben az erő! Ha minél többen sikerül így tennetek a családban, akkor úgy nő az erő is a jól-létetekben.

 

Amúgy ez a „törvényszerűség” nem csak a nevelésben kamatoztatható, hanem minden másra is ráillik, amit a környezetedben megtapasztalsz. Könnyű, ezt tudni. Hidd, el egyre könnyebb és könnyebb lesz alkalmaznod is. Csak ne engedd meg magadnak, hogy levedd erről a fókuszodat. Ha mégis, azt az érzéseidről fogod felismerni. Ha, rossz érzések támadnának benned, tudd, hogy akkor rossz úton is haladsz. Minél hamarabb vidd vissza magad az összhangod állapotába. Ha, a jó érzésre vágysz, akkor mindig megtalálod azt. Hisz minden ott van körülötted. A fókuszodon múlik, hogy felfedd azt a szemeid előtt. Mindig higgy magadban. Bárhol is legyél, bármilyen körülmények közt. Láss át a szitán!

 

Álljon itt egy szemléltető példa, hogy még mélyebben megértsd saját magadat, hogy mi is történik veled.

 

Tegyük fel, hogy érzed és megérted, amit az előbbiekben olvashattál. De, a valóságod az, hogy vágysz arra, hogy ez beváljon számodra. Lelkesedést érzel. Keresed, hogy hogyan is vágj bele ebbe az egészbe. Elkezdesz gondolkozni, és egyszer csak azon kapod magad, hogy össze vagy zavarodva. Elkezdesz kételkedni. „Hiszen annyi minden van, amivel nem vagyok most elégedett, annyi mindent megváltoztatnék. Annyi mindent, hogy rájövök, nem is azt az életet élem, amit szeretnék. Mindenen változtatnom kellene. Azonnal.”

 

Most jön az, hogy elgondolkodsz magadról. „Kinek tartom magam? Ki is vagyok én? Hogyan látom magam? Milyen is vagyok én? Szeretem magam? Mik az uralkodó érzéseim, amikor magamra gondolok? Számít az egyáltalán, hogy ki, mit gondol rólad?” Először ezekre adj választ. Ezeket a kérdéseket tisztázd le magadban. Lásd és érezd, hogy jó vagy. Szeretetre születtél, ez az alkotóerő hajt mindvégig az életeden át. Szereted a boldogságot érezni. Imádod, amikor átjár a melegsége. Kötődsz a szeretethez. Milyen formában is élem ezt meg? Kierőltetem másokból? Ráerőltetem a szeretetem másokra? Elvárom a szeretetet? A szeretetet felhasználom, és mögé bújok? Magyarázkodom a szeretetet felhasználva? Zsarolok a szeretetet kikényszerítve? Nos, nem mindegy, hogy hogyan használod a szeretetet. Az emberiség, történelme során így alakította át a legtisztább érzést. Tárgyilagosította, azt. Erre is felhasználandó tárgyként tekint. Ezt használjuk, a gazdasági életünkben, a médiában. Ugyanakkor kétségbeesetten kutatjuk, hogy miért nem működik már ez a szó. Miért? Mert már kiiktattuk belőle a „feltétel nélküli” érzést. Szinte már senki sem tudja, hogy mit is jelent az a jelzője, hogy feltétel nélküli.

Most gondolkozz el ezen. Vajon mit takar számodra?

Talán egyetértesz abban, amit én fogalmazok meg róla. Én, erre jutottam. Persze, lehet, hogy te is ugyanerre jutsz majd. Vajon helytálló lehet még ez a mai világban? Bízom és Hiszem, hogy igen!

 

Feltétel nélkül: Irányítás nélküli, elfogadó, kimeríthetetlen, állandó, jelenben tartó, kiegyensúlyozott, alkalmazkodó, erő, örömforrás, hittel átitatott.

 

Valaha is tekintettél a szeretetre ilyen mód?

Most, azt válaszolod, főleg szülőként, hogy persze a saját gyerekemre, gyerekeimre.

Azt kérdem, hogy biztos vagy benne? Teljes szívvel ki mered ezt jelenteni? Gondolj csak bele mélyebben.

Persze rögtön ezt válaszoltam én is magamnak. Hiszen folyamatosan képzem magam, még most is. Állandóan. Tudatosan.

Tegyük tisztába a dolgot. Szóval gyereked születik. Olyan, amilyen. A tiéd. Persze, hogy te a világ legtökéletesebb gyerekének látod. Mindenki így látja a sajátját. Kialakul a ragaszkodás. Kinek, mikor. Van, akinek már a terhessége első hetétől, van, akinek meg a megszületésekor, van, akinek akkor, amikor először megpillantja. Előbb-utóbb kialakul. Tudod, hogy felelsz érte, megtanítod élni az életét. A saját képedre, idilledre, társadalmi beidegződésedre, tapasztalataidra, meglátásaidra, meggyőződéseidre formálod őt. Félted, mert benned van a félelem. Felhívod a veszélyhelyzetekre való figyelmét. Bár, úgy gondolom ezt sem mindegy, hogy hogyan teszi az ember. Nagy felelősséget érzel. Úgy érzed, hogy többé már nem lehetsz nyugodt. De, vágysz a nyugalomra, a békére. Ezért ahhoz folyamodsz, hogy megfélemlíted a saját gyermekedet. Nem, nem tudatosan. Ha tudnád, igazán tudnád és felfognád, akkor soha sem jutna az eszedbe így nevelni őt. De, hát a többiek is ezt csinálják………………………....

Meg ugyebár, másokkal is érintkezik az a gyerek, nem csak velem…………………………….

Ez így is van! Csak, hogy a gyereknek meg kell adni a választás lehetőségét. Tudnia kell a történetet így is és úgy is. Tapasztalnia és éreznie kell a különbségeket. Az ellentétek erejét. A választás szabadságát. Persze óvni szeretnéd őt. Minden általad gondolt bajtól meg akarod védeni. És itt lép be a képbe a feltétel nélküli szeretet. Felsorakoztatod előtte a választható lehetőségeket, elmagyarázod, hogy miből mi következhet. Utána annyi a dolgod, hogy bízz, higgy benne. Fogadd, el bármit is válasszon, bárhogy is döntsön. Ne, szidd meg azért mert szerinted a rossz utat választotta. Csak légy ott neki elfogadó szeretetben. Biztosítsd arról, hogy szereted. Ne, erőltesd rá saját meggyőződéseidből eredő szidalmadat. Ne büntesd. Csak légy mellette teljes, örömteli szeretetben. Ekkor adod neki a legtöbbet. Hidd el.

Ne vedd fel, ha szidalmazzák, vagy ha negatív következtetésre jutnak mások vele kapcsolatban. Te, megingathatatlanul higgy benne. Ő tudni fogja. Tanulni fog belőle. A saját belső irányítására hagyatkozik majd legközelebb. És ez a legnagyobb szabadság, amit adhatsz neki. És Ő ezt érezni is fogja.

 

Csak nehéznek hangzik, de próbáld csak meg. Ez az igazi tanítás, amikor nem kötöd feltételekhez. Nem sulykolod bele, hogy megbízhatatlan, hogy semmirekellő, hogy csak szomorúságot tud okozni stb…. Mondd el neki, hogy mennyire szeretni való, hogy úgy szereted, ahogyan van, hogy milyen sok értékkel is rendelkezik. Sorold fel azokat a dolgokat, amiket jó tulajdonságoknak tartasz benne. Éreztesd, hogy ő fontos neked.

Tanítsd meg neki, hogy az érzései vezéreljék. Hallgasson a belső összhangjára. Érezze, hogy úgy élni örömteli érzés és ez az, ami valójában élteti. Ugyanakkor érezze, hogy bármi is történik, az, az ő felelőssége. Ő viseli a következményeit. Ő alakítja az életét, ő alakítja maga köré a barátait, ő tanul magának, ő a felelős a saját választásaiért, ő éli a saját maga életét.  De, te mindig elfogadó szeretettel ott leszel mögötte.

 

És mi a helyzet az egészen picikről, akik még nem értik, hogy mi folyik körülöttük? Csak szemlélik az új világukat és másolják azt, amit éppen tapasztalnak. Tőled, mint szülő, a mesékből, a tv-ből, a közvetlen környezetükből. Ők elsősorban azt veszik át, amit jellemzően érzel akkor és most. Így hát nagyon fontos, hogy elsősorban a magad érzéseit tedd tisztába. Ha, kiborult vagy, vagy ha haragos vagy, vagy ha bosszankodsz valami miatt, mérgelődsz, véleményt alkotsz, és ezt mind az ő társaságába teszed, akkor máris megtanulja, hogy ezek az uralkodó érzéseid és ezek szerint fog cselekedni, gondolkodni, élni az életét. Ezt az alapérzést örökíted át rá, és ez válik az uralkodó érzelemmé is benne. A pici babák másolják a szülei érzelmi reakcióit minden adott dologra vetítve, amit általad megél. Javaslom, hogy fordíts, minél nagyobb figyelmet arra, hogy minél jobban érezd magad a gyermekeid társaságában. Hiszen ne várj tőlük változást, ha saját magadon nem változtatsz. Ők látni és érezni fogják ezt és példát vesznek a magatartásodról. Ezért nagyon fontos dolog, hogy vedd számba magadba nézve, hogy mi is az uralkodó érzelmi beállítottságod, a mindennapi életedet élve.

 

Bosszankodsz, mert úgy érzed, hogy az anyósod, rád telepszik, és úgy érzed, hogy rád akarja erőltetni az ő meglátásait és életvitelét. Mindig mindenről elmondja a maga véleményét, és ostobának tart, hogy te nem így látod az élet értelmét. Vagy vegyük például a szomszédot, akinek mindig mindenről meg van a maga véleménye. Vagy ott van az anyukád, aki tudattalanul is a mögé bújik, hogy ő mennyire félt, óv, és szeret téged, és ő csak azért kritizál téged, mert meg akarja könnyíteni az életedet. Hiszen olyan érzékeny lelkű vagy. Ha lépten-nyomon olyan emberekkel találkozol, akik állandó jelleggel panaszkodnak, kritizálnak, sóhajtoznak, akkor ott valami nincs rendben. Tudod, és érzed. De, hogy ne tartson bunkónak, elkezdesz az ő szintjén diskurálni velük. És hopp! Mi következik ebből? Máris ott vagy, ahol egyáltalán nem szeretnél. Nem ám! Nem, nem, nem! Csakhogy a vonzás törvénye itt is jelen van, meg ott is jelen van. Nem tudsz elbújni előle. Tehát, amire nemet mondasz, azt is megkapod, mert heves negatív érzelmekkel erre a „nem”- re fókuszálsz. Ebbe ragasztod bele magad. Akkor is, ha te kezdesz el kritizálni másokat. Akkor is, ha más panaszait hallgatod figyelmesen, együtt érzően. Vigyázz, mert mindenhol csapdát kreáltunk magunknak! És itt egy személyes kijelentésem: így gyártottunk magunknak poklot.

 

Egy példám erre:

Gondolj bele, mit csinál az ember élete során. Küzd egy társadalmi pozícióért, hatalomért, saját házért, saját tulajdonért, értékekért, tárgykért. A nagy többségnek az egész élete telik le így, hogy kapargatja a gesztenyét. Képes érte átgázolni másokon. Lopni, csalni, hazudni, ne talán még embert is ölni. Aztán őt is megtalálja egyszer a vég. Ha olyankor magába néz, abban a pillanatban rájön, hogy mennyi mindenről lemaradt. Talán arra is rájön, hogy minden, ami a boldogságához kellett volna, ott volt mindvégig előtte egy karnyújtásnyira. Ahhoz, meg csak, azt kellett volna tennie, hogy másféle képen lássa a környezetében lévő dolgokat. Nagyrabecsülés. Ez, hiányzott az egyenletéből. Érzelmi nagyrabecsülés. Megbecsülni a már meglévő, körülöttünk lévő dolgokat, személyeket. Örömünket lelni az adott dolgokban, személyekben.

 

Hogy, ezeket a mondatokat szemléltessem, példázok egyet a magam valóságából:

 

Itt vagyok. Megismerkedtem a férjemmel, bár előtte jóval hamarabb ismertem meg az anyósomat. Mindenki, akivel csak találkoztam, azt véleményezte a férjem anyai családjáról, hogy óvakodjak tőlük, mert erőszakosak, botránykeltőek, rossz természetűek.

Amikor, beszélgettem a leendő anyósommal,- aki mellesleg érces hangú és jól megtermett testalkatú- nekem az a benyomásom támadt, hogy melegszívű, gondoskodó, és milyen jó beszélgetni vele. Aztán megismertem a fiát. Megismertem a rokonságot. Mindenki pocskondiázta a másikat. Kivéve a férjem. Történeteket hallgattam, hogy mennyire öntörvényű is az anyósom és testvérei. Balhézósak, nagyszájúak, pletykásak, pénzéhesek, stb. Egyre többször ezekbe a kritikákba botlottam. Annyira, hogy már én is így kezdtem látni őket. Meg is tapasztaltam, mind azt, amit felőlük mondtam. Beálltam a sorba. Én is elkezdtem kibeszélni őket, mérgemben. Panaszkodtam velük kapcsolatba mindenkinek, akivel csak találkoztam. És a kálvária elkezdődött. Egyre többet és többet kaptam a természetükből. Évekig. Aztán megismertem a vonzás törvényét. Kezdtem értelmezni. Elkezdtem átvinni a tanultakat az életem, ezen területére. Akartam meglátni benne a jót. Felhagytam az örökös ellenállással és elkezdtem keresni benne a jót. Először nagyon nehezemre esett, mert a múltban elszenvedett sérelmeimre gondoltam. Aztán azt mondtam magamnak. Most kell néznem. A jelenemben. Most azt érzem vele kapcsolatban, hogy szeretetre méltó. A teste olyan amilyen, az arca viszont nagyon tetszik nekem. Sokszor kedveskedik. Mindig juttat valamit számunkra. Finom sütiket süt. Családcentrikus. Mindig lehet rá számítani. Azonnal a rendelkezésemre áll, ha kérésem van felé. Szeretem, ha nevet.

Ezekre koncentráltam. Így kezdtem el látni őt. Ezeken keresztül ítélem meg őt. Elkezdtem a jó tulajdonságait szemügyre venni. És lám, megváltozott a kapcsolatunk. Teljesen jól megvagyunk. A szeretetteljes lelki szememen keresztül látom őt. Ezen túl, így szemlélem az anyósomat. Nagyrabecsülést érzek iránta. Szeretem őt.

Csupán csak a gondolati hatalmammal, kiegyensúlyozott kapcsolatot létesítettem közte és köztem.

 

És nem csak vele. Rájöttem, hogy mindennel és mindenkivel kapcsolatban így kell tennem. Hiszen, ha a múlt szemén keresztül szemléljük, éljük a világunkat, soha sem lelhetünk békére. Azt, hiszem, ez a megbocsátás. És, ha így teszel, hidd el, csak a jó dolgok fognak megtörténni veled. Átjár majd a nyugalom és a béke. Ebbe az életérzésbe kapaszkodj. Ezt tartsd példának magad előtt, minden élethelyzetben. És hidd el, ez így van!

Persze vannak a múltnak nehezebb és könnyebb emlékei. De, az elmúlt. A fájdalmadat vegye át a bizakodás és a hit. A saját magadba vetett hited.

 

Oly, sok, megszámlálhatatlan példa van még előttünk, amit jobbá tehetünk, csak úgy kell megközelíteni a dolgokat, amilyeneknek épen nem látjuk. Újra kell gondolnunk mindennel és mindenkivel az adott kapcsolatunkat. Hiszem, hogy ez töri meg a több ezer éves társadalmi rendszerünket. Ott van mindenre a megoldás a szemed előtt. Nyisd ki a szemed és láss! Nem kell mást tenni, csak elővenni a gyermeki énünket, kigondolni magunknak egy sokkal kellemesebb világot, vizualizálni kell azt, belegondolni magad, elhinned, hogy ez lehetséges, és akkor végre bármit megtehetsz. Bármit, amit el tudsz képzelni……………………………..

De, addig is ne feledd, hogy gyakorlat teszi a mestert! Légy türelmes és elszánt és kitartó és mind e közben a folyamatod közben, légy örömteli. Kívánom, hogy leld örömed a gyakorlásban!

 

 

 

 

 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: A lélek és a tudat fejődése
Egy, közületek! - © 2008 - 2024 - lelek-kutakodo.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat